A csodamolekulák
Az egyetemi évek alatt még leegyszerűsítve gondolt az emésztésre – bevitt kalóriák, felszívott tápanyagok, kidobott „maradék”. Csakhogy ez a „maradék” valójában egyáltalán nem volt hulladék. Az emészthetetlen rostok, amelyeket az emberi szervezet nem tud lebontani, alapanyaggá váltak valami egészen más számára: a rövid láncú zsírsavak (SCFA-k) számára. Apró molekulák, amelyeket a mikrobák állítanak elő, és amelyek csendben, a bélrendszeren túl is formálják az egészséget.
A butirát, acetát és propionát – az SCFA-k – a mikrobiális fermentáció végtermékei. És amit tesznek, az a rendkívüli határát súrolja. Táplálják a vastagbél sejtjeit, támogatják a bélfal integritását, befolyásolják az immunegyensúlyt, és még az anyagcsere- és agyi jelátviteli útvonalakat is módosítják. A tudósok ma már az étrend, a mikrobák és az emberi élettan közötti kulcsfontosságú tolmácsokként tekintenek rájuk.
Pácienseinél már látta ennek jeleit – IBS-ben, autoimmun betegségekben vagy depresszióban szenvedőknél –, akiknek a tünetei javultak, ahogy nőtt a rostbevitel sokfélesége, vagy FMT után. De ő maga is érezni akarta. Így a rosthoz tudósként közelített: finomhangolta az oldható és oldhatatlan rostok arányát, a nyers és főtt formákat, a rezisztens keményítőket és a fermentált ételeket, és gondosan jegyezte, hogyan reagált a szervezete.
Eleinte semmi látványos nem történt. Aztán apró változások jelentek meg. A főétkezések után nem érezte magát elnehezültnek. A délutáni energiahiány enyhült. Nyugodtabbnak, kevésbé ingerlékenynek érezte magát. Az alvása mélyült, és már nem riadt fel hajnali 3-kor. A sóvárgásai átalakultak, kevésbé sürgetővé váltak. Nem volt meglepetés – a fiziológia talált újra ritmusra. A mikrobái végre elegendő mennyiséget termeltek azokból a molekulákból, amelyekből a teste hiányt szenvedett.
A legérdekesebb rész? A butirát – az SCFA, amelyet leginkább a gyulladáscsökkentő hatásokkal és a bélfal regenerálásával társítanak – nem vihető be érdemi mennyiségben. Egy kapszula nem juttatja el oda, ahol szükség lenne rá. A vastagbélben kell termelődnie, a megfelelő mikrobiális fajok együttműködésével. Ez a felismerés mindent újraértelmezett: nem a táplálékkiegészítőkün keresztül vezet az út, hanem az ökológián.
Mégis tartotta az irányt. Tudta, hogy az SCFA-k nem az egyedüli magyarázatai ezeknek a változásoknak. Az SCFA-kon túli mikrobiális metabolitok – például a triptofánszármazékok, az epesav-termékek és a polifenol-metabolitok – szintén részt vettek a folyamatban. A lényeg nem egyetlen molekula hajszolása volt, hanem egy olyan ökoszisztéma támogatása, amely képes sokféle hasznos jel előállítására.
Most, amikor valami nem stimmelt – legyen az emésztés, fókusz vagy energia –, nem a gyors megoldást kereste. Inkább ezt kérdezte: Táplálom a fermentálóimat? Ha nem, korrigált. Több hüvelyes. Többféle növény. Másfajta fermentumok. Sőt, egy saját szabályt is megfogalmazott: „Először a fermentálókat etesd.” Ez kevésbé volt megszorítás, inkább emlékeztető a rendszert működtető üzemanyagra.
Visszatekintve rájött, hogy a tanulság nem az, hogy az SCFA-k „csodamolekulák”. A valódi csoda az volt, hogyan tervezett együtt ember és mikroba egy olyan rendszert, amelyben a hulladék üzemanyaggá, a csend jellé, a túlélés pedig szimbiózissá vált. Ekkor kezdett úgy beszélni az emésztőrendszerről, mint egy városi ökoszisztémáról.
Jövő héten: „A 72 órás reset” – a gyors, biztonságos mikrobiális újrakalibrálás, amit akkor használ, amikor a bélrendszere kibillen.