Már nem ugyanaz az ember vagyok – 71 km UltraBiome-mal
Nem várta, hogy a tisztánlátás futás közben érkezik meg – mégis pontosan így történt. Valahol a hajnali csend és a kavicson ritmikusan kopogó lábak között felbukkant egy gondolat: „Már nem ugyanaz az ember vagyok, aki ennek az útnak nekivágott.”
A futás előtt tíz nappal kezdte szedni az UltraBiome kapszulákat – egy nagy sűrűségű mikrobiális formulát. UltraBiome 20(XX)-nek nevezték, a húszszoros sűrűsége miatt. A protokoll agresszív volt: két naponta duplázni az adagot. A harmadik napon hibázott – túl gyorsan ugrott négy kapszulára, és az estét puffadással, enyhe görcsökkel töltötte. Másnap kihagyta. De ahelyett, hogy visszavett volna, finomhangolt: lassabb emelés, könnyebb ételek, több víz. A tizedik napra gond nélkül eljutott napi tíz kapszuláig.
A futás napján hajnali 2-kor furcsa nyugalommal kelt fel. Felvette az egyik futótársát. A sötéten át a Velencei-tóhoz hajtottak – ott zajlott a 90 km-es ultratávú kísérlet. Hajnali 4-kor, a bársonyosan sötét és csendes ég alatt, hárman elindultak.
Ugyanabban az évben korábban rendszerint a 40 km környékén fogyott el az energiája – fáradtságfal, agyköd, lelassult bélműködés. De azon a napon valami egészen más történt. A 43. kilométernél nem összeomlott – hanem megéhezett. A teste nem akart leállni. Még többet kért.
Rendszeresen szedett sótablettákat, fegyelmezetten ivott, és többféle étellel készült: banán, főtt rizs, magvaj, mézes gélek. De ami igazán meglepte, nem az volt, mit evett – hanem hogy milyen keveset kellett ennie. A lábai könnyűek maradtak, az izmai csendben, a lélegzete egyenletes volt. A pulzus nagy részt zóna 2–3 között – nincs kiugrás, nincs pánik. Nincs félelem.
Csak a táv felénél jutott eszébe a kapszula. „Lehet, hogy ez a mikrobák miatt van?” gondolta. Az UltraBiome formulát nemcsak emésztésre tervezték – laktátmetabolizmus, mitokondriális működés és immunegyensúly támogatására is. Az első ötlet akkor született, amikor a magyar nyíltvízi úszóválogatottat támogatták Párizsban. És most ott volt a lépteiben, a csöndjében, a kimerültség hiányában.
Nem volt minden tökéletes. A térdfájdalom, amely évek óta kísérte, még mindig ott volt. Emelkedőkön felerősödött, lejtőkön lassított. De ezúttal nem érződött korlátnak. Csak… információnak.
Azon a reggelen, miközben körbefutotta a tavat, rájött valamire, ami túlmutatott az állóképességen. A mikrobiótája megváltozott – és vele együtt a kapacitása is. Nemcsak a futásé – hanem a meghallásé is.
Jövő héten: „Hogyan éld túl a második felét?” — mentális, mikrobiális és metabolikus stratégiák, amelyek akkor segítenek, amikor minden kezd széthullani.