1. Alapfelvetés: az elhízás és a fogyás hormonális szabályozása
Összefoglaló:
- Az inzulin globális anyagcsere-jelző hormon.
Nemcsak a vércukorszintet szabályozza, hanem meghatározza, hogy a szervezet égeti vagy raktározza az energiát.
- Magas inzulinszint mellett a zsírbontás gátolt.
Ilyen környezetben a szervezet nem fér hozzá a saját energiaraktáraihoz, függetlenül a kalóriabeviteltől.
- A kalóriamegvonás hormonális konfliktust idézhet elő.
Ha a szervezet raktározási parancs alatt áll, az energiamegvonás éhséghez, fáradtsághoz és alkalmazkodási ellenreakciókhoz vezet.
- A testtömegszabályozás megértéséhez a hormonális keret az alap.
Enélkül a további étrendi és életmódbeli beavatkozások nem értelmezhetők helyesen.
A modern táplálkozási gondolkodás az elhízást gyakran leegyszerűsített matematikai problémaként kezeli: több kalória be, kevesebb kalória ki. Ez a szemlélet azonban figyelmen kívül hagyja azt az alapvető biológiai tényt, hogy az emberi test nem egy passzív kaloriméter, hanem egy hormonálisan és idegrendszerileg szabályozott, folyamatosan alkalmazkodó rendszer. A testtömeg és különösen a zsírtömeg alakulását döntően hormonális tényezők irányítják, amelyek közül az inzulin kiemelkedő szerepet játszik.
Az inzulin messze nem pusztán „vércukorszabályozó hormon”. Valójában egy globális anyagcsere-jelző, amely minden sejttípus számára meghatározza, hogy az éppen rendelkezésre álló energiát felhasználja vagy elraktározza. Magas inzulinszint esetén a szervezet egyértelmű üzenetet kap: raktározni kell. A zsírbontás leáll, az energia a zsírszövetbe és a májba kerül. Ez azt jelenti, hogy a testtömegváltozás megértéséhez nem elegendő az energiabevitelt vizsgálni – azt is érteni kell, milyen hormonális környezetben történik az étkezés.
Ugyanakkor az inzulin nem önmagában működik. Hatását befolyásolják az emésztőrendszerből érkező jelzések, az immunrendszer gyulladásos állapota és az idegrendszeri válaszok is. Az azonos inzulinszint különböző emberekben eltérő biológiai következményekkel járhat attól függően, hogy milyen az anyagcsere-környezet, amelyben az inzulin hat.
Ez a komplex hormonális összjáték alapjaiban kérdőjelezi meg a klasszikus fogyókúrás tanácsokat. Ha a hormonális és idegi jelzések tartósan raktározásra utasítják a testet, és ehhez egy nem megfelelő bélmikrobiota társul, akkor a kalóriamegvonás nem megoldás, hanem tartós konfliktus a biológiával. Ennek következménye nemcsak a fogyás elmaradása, hanem fokozódó éhség, csökkenő energiaszint és romló közérzet is. Az inzulin központi szerepének felismerése így nem végállomás, hanem az a keret, amelyben az elhízás valódi biológiai okai értelmezhetők.
Tudományos háttér
A fejezet állításainak strukturált feltérképezése
A) Az elhízás és a fogyás nem egyszerű energiamérleg-probléma, hanem hormonálisan és idegrendszerileg szabályozott, alkalmazkodó folyamat. A fejezet azt állítja, hogy a „kalória be–ki” modell önmagában nem írja le a testtömegszabályozást, mert a szervezet aktívan szabályoz és adaptál.
B) Az inzulin globális anyagcsere-jelző hormon: meghatározza, hogy a szervezet energiát éget vagy raktároz: magas inzulinszint mellett a lipolízis gátolt. A fejezet azt állítja, hogy magas inzulin esetén a zsírbontás visszafogott, és az energia nagyobb arányban raktározási irányba terelődik.
C) Kalóriamegvonás „raktározási parancs” mellett hormonális konfliktust idézhet elő: éhség, fáradtság és adaptív ellenreakciók (metabolikus alkalmazkodás) jelenhetnek meg; a bél mikrobióta és az immun/gyulladásos állapot ezt a helyzetet modulálhatja. A fejezet azt állítja, hogy nem megfelelő hormonális/metabolikus környezetben a restrikció fenntarthatatlan tüneteket és kompenzációt vált ki; a bélrendszeri és gyulladásos jelzések tovább alakítják a választ.
A) Hormonális–idegrendszeri szabályozás vs. egyszerű energiamérleg
Mit támaszt alá a fejezeten belül?
Azt, hogy a testsúlyszabályozás homeosztatikus/neuroendokrin kontroll alatt áll, és a puszta energiamérleg-leírás gyakran nem magyarázza a hosszú távú adaptációt.
- Morton GJ, Meek TH, Schwartz MW: Neurobiology of food intake in health and disease. Nat Rev Neurosci. 2014;15(6):367–378. DOI:10.1038/nrn3745.
https://www.nature.com/articles/nrn3745 - Rosenbaum M, Leibel RL: Adaptive thermogenesis in humans. Int J Obes (Lond). 2010;34(Suppl 1):S47–S55. DOI:10.1038/ijo.2010.184.
https://www.nature.com/articles/ijo2010184 - Leibel RL, Rosenbaum M, Hirsch J: Changes in energy expenditure resulting from altered body weight. N Engl J Med. 1995;332(10):621–628. DOI:10.1056/NEJM199503093321001.
https://www.nejm.org/doi/full/10.1056/NEJM199503093321001 - Ludwig DS, Aronne LJ, Astrup A, et al.: The carbohydrate-insulin model: a physiological perspective on the obesity pandemic. Am J Clin Nutr. 2021;114(6):1873–1885. DOI:10.1093/ajcn/nqab270.
https://pmc.ncbi.nlm.nih.gov/articles/PMC8634575/
B) Inzulin mint „globális jelző” és a lipolízis gátlása magas inzulinszint mellett
Mit támaszt alá a fejezeten belül?
Azt, hogy az inzulin kulcsszerepű a tápanyag-particionálásban, és anti-lipolitikus hatása fiziológiásan dokumentált (humán és mechanisztikus adatok).
- Arner P, Bolinder J, Engfeldt P, Hellmér J, Ostman J: Influence of obesity on the antilipolytic effect of insulin in isolated human fat cells obtained before and after glucose ingestion. J Clin Invest. 1984;73(3):673–680. DOI: (nem minden rekordban egyértelműen jelölt).
https://www.jci.org/articles/view/111259/pdf - Jocken JWE, Goossens GH, Boon H, et al.: Insulin-mediated suppression of lipolysis in adipose tissue and skeletal muscle in humans. Diabetologia. 2013;56(10):2254–2262. DOI:10.1007/s00125-013-2990-8.
https://pmc.ncbi.nlm.nih.gov/articles/PMC3764323/ - Chakrabarti P, Kandror KV: Insulin inhibits lipolysis in adipocytes via evolutionarily conserved mechanisms. J Biol Chem. 2013;288(45):32470–32478. DOI:10.1074/jbc.R113.509513.
https://pmc.ncbi.nlm.nih.gov/articles/PMC3753874/ - Petersen MC, Shulman GI: Mechanisms of insulin action and insulin resistance. Physiol Rev. 2018;98(4):2133–2223. DOI:10.1152/physrev.00063.2017.
https://journals.physiology.org/doi/full/10.1152/physrev.00063.2017 - Kolb H, Kempf K, Röhling M, Martin S: Insulin: too much of a good thing is bad. BMC Med. 2020;18:224. DOI:10.1186/s12916-020-01688-6.
https://pmc.ncbi.nlm.nih.gov/articles/PMC7441661/ - Ludwig DS, Aronne LJ, Astrup A, et al.: The carbohydrate-insulin model: a physiological perspective on the obesity pandemic. Am J Clin Nutr. 2021;114(6):1873–1885. DOI:10.1093/ajcn/nqab270.
https://pmc.ncbi.nlm.nih.gov/articles/PMC8634575/
C) Kalóriamegvonás „raktározási parancs” mellett: éhség + adaptív ellenreakciók; bél mikrobióta/gyulladás moduláló szerepe
Mit támaszt alá a fejezeten belül?
Azt, hogy energia-restrikció után éhségfokozódás, energiafelhasználás csökkenés és testsúly-regain irányú neuroendokrin válaszok gyakoriak; valamint, hogy a bél mikrobióta és metabolikus gyulladás kapcsolatban állhat inzulinrezisztenciával és energiahomeosztázissal.
- Fothergill E, Guo J, Howard L, et al.: Persistent metabolic adaptation 6 years after “The Biggest Loser” competition. Obesity (Silver Spring). 2016;24(8):1612–1619. DOI:10.1002/oby.21538.
https://pmc.ncbi.nlm.nih.gov/articles/PMC4989512/ - Hall KD, Kahan S: Maintenance of lost weight and long-term management of obesity. Med Clin North Am. 2018;102(1):183–197. DOI:10.1016/j.mcna.2017.08.012.
https://pmc.ncbi.nlm.nih.gov/articles/PMC5764193/ - Schwartz MW, Seeley RJ: Neuroendocrine responses to starvation and weight loss. N Engl J Med. 1997;336(25):1802–1811. DOI:10.1056/NEJM199706193362507.
https://www.nejm.org/doi/full/10.1056/NEJM199706193362507 - Scheithauer TPM, Rampanelli E, Nieuwdorp M, et al.: Gut Microbiota as a Trigger for Metabolic Inflammation in Obesity and Type 2 Diabetes. Front Immunol. 2020;11:571731. DOI:10.3389/fimmu.2020.571731.
https://pmc.ncbi.nlm.nih.gov/articles/PMC7596417/ - Carvalho BM, Abdalla Saad MJ: Influence of Gut Microbiota on Subclinical Inflammation and Insulin Resistance. Mediators Inflamm. 2013;2013:986734. DOI:10.1155/2013/986734.
https://pmc.ncbi.nlm.nih.gov/articles/PMC3694527/ - Romaní-Pérez M, Bullich-Vilarrubias C, López-Almela I, et al.: The Microbiota and the Gut–Brain Axis in Controlling Food Intake and Energy Homeostasis. Int J Mol Sci. 2021;22(9):4396. DOI:10.3390/ijms22094396.
https://pmc.ncbi.nlm.nih.gov/articles/PMC8198395/
Kritika összegyűjtése (ELLENÉRVEK)
- Kauzalitás vs. korreláció: az, hogy magas inzulinszint mellett gyakran nagyobb zsírtömeg és metabolikus eltérés látható, nem bizonyítja, hogy az inzulin a primer ok (lehet kompenzáció vagy párhuzamos jelenség).
- Modellek közti vita: az energiamérleg-modell szerint a pozitív energiamérleg a döntő, és a hormonális változások nagy része másodlagos; a CIM (carbohydrate–insulin modell) állításai nem minden környezetben reprodukálhatók azonos erősséggel.
- „Nem megfelelő bél mikrobióta” túl általános: a „dysbiosis” definíciója nem egységes, az emberi adatok gyakran heterogének, és az irány (ok vs. következmény) sok esetben nyitott.
Tudományos cáfolat / árnyalás (boundary conditions)
A fejezet állításai akkor védhetők a legjobban, ha nem kizárólagos magyarázatként, hanem mechanisztikus keretként kezeljük őket: az energiamérleg-leírás igaz lehet leltár-szerűen, miközben a hormonális/neuroendokrin szabályozás meghatározza, hogy az energiamérleg hogyan és mennyire fenntartható, befolyásolja a biokémiai útvonalakat. A bél mikrobiótára vonatkozó rész csak akkor lesz „orvosilag védhető”, ha konkrét mechanizmusokhoz (metabolikus gyulladás, barrier, SCFA, epesav jelátvitel) és világos bizonytalansági állításokhoz kötjük.