Fussunk egy ultramaratont
Lehetséges, hogy egy teljesen átlagos középkorú férfi megváltoztassa életmódját, és rövid idő alatt olyan fizikai teljesítményt érjen el, amire korábban képtelen volt? Van már elég tudásunk ahhoz, hogy lerövidítsük ezt az időt? Ha a tapasztalatok szerint a futóktól származó bakteriális összetétel hatékonyabb a krónikus betegekben, vajon még hasznosabb lehet, ha ez a mikrobiota egy extrém teljesítményű embertől származik? Segíthetünk-e azoknak, akik szeretnének sportolni, de képtelenek elkezdeni, akik életmódot akarnak váltani, ha adunk nekik egy mankót: felépíteni bennük azt a bakteriális mátrixot, amelyet extrém sportolók hosszú évek alatt fejlesztettek ki a testükben?
Ő ezeknek a kérdéseknek csak a töredékére sem ismerte a választ. Személyes tapasztalata volt krónikus betegségek kezelésében, látta, mekkora különbségek lehetnek ugyanattól az adományozótól származó kivonatok között különböző időpontokban, de érthető etikai okokból a tudás lassan bővült.
Egyedül azonban kísérletezhetett: megpróbálhatta letesztelni, mire képes mondjuk 300 nap alatt. Megváltoztathatta az étrendjét, az alvási szokásait, rendbe hozhatta a térdeit, heti legalább 5 napon át napi 1–2 órát sportolhatott, és… lefuthatott egy ultramaratont. Tegyük fel, hogy 48 évesen duplázza meg az éveit: az 96 km. És mindazt a tudást felhasználta volna, amit az évek során felhalmozott: saját magát kezelte volna saját betegként, adott időpontban és edzésszakaszban a mikrobiotáját is megvizsgáltatta volna, majd kollégái segítségével mikrobiota-transzferrel próbálta volna túlélni és teljesíteni a távot.
Az új terv: doppingszer. Teljesen legálisan. Felkészült volna, de nem bízta volna a véletlenre: saját baktériumait használta volna fel, hogy életben tartsa magát, miközben megvalósítja az ötletét.
Ő már nem hosszútávfutó, és sosem volt ultrafutó. De ahogy mások EPO-val javítják a teljesítményüket, ő mikrobiota-transzferrel próbálta volna fokozni. A Tarragona–Barcelona táv nagyjából 93–94 km, vagyis több mint két maraton, és egyben duplája az éveinek. Miután a hónapok óta tervezett útja az utóbbi hetekben teljesen megváltozott, olyan kihívást akart találni, ami illeszkedik az új helyzethez.
Kevés esélyt látott arra, hogy ez megvalósítható, de így tettek egykor a perzsák is: ha egy ló nem futott elég gyorsan, átültettek belé egy kis „lóerőt” egy jobban teljesítő versenytárstól.
A részletek még nem voltak kidolgozva, de egy dolog biztos volt: ő feleannyit akart készülni, mint amit az irodalom ilyen távra javasol, a többit pedig a tudomány és kollégái segítségével akarta pótolni – legkésőbb 2024. június 15-ig. Ez pontosan 300 nap 2023. augusztus 20-tól számítva. Őrültség, kétségtelenül…