Hangulat, memória és a mikróbák
Mielőtt ebbe az utazásba kezdett volna, úgy gondolta, hogy a mentális egészség kizárólag a neurotranszmitterekről szól – szerotonin, dopamin, GABA –, egy kémiai zenekarról, amelyet az agy vezényel. De ahogy a fáradtság, az agyköd és az alacsony stressztűrés beszivárgott az életébe, a kép megváltozott. A mikrobái nem háttérzajok voltak. Ők is hangszereket játszottak ebben a szimfóniában.
A kapcsolat nem csak elméleti volt. A gyakorlatban is látta: olyan pácienseknél, akiknél az antibiotikumok után fokozódott a szorongás, vagy akiknél javult a depresszió, amikor az emésztésük stabilizálódott. Eleinte véletlennek gondolta. De a bizonyítékok gyűltek: a bél–agy tengely valós jelenség, és a mikrobák nem passzív szereplők – aktív hangulatkomponisták.
Enterális pszichobiotikumok: olyan baktériumtörzsek, amelyeknek dokumentált hatásuk van a mentális egészségre. A Bifidobacterium longum 1714-ről kimutatták, hogy csökkenti a kortizolt és támogatja a memória teljesítményét. A Lactobacillus helveticus és a Bifidobacterium breve kombinációját pedig szorongáscsökkentő hatása miatt vizsgálták. Bár ezek a tanulmányok még kisméretűek, a jelzések elég erősek voltak ahhoz, hogy felkeltse a figyelmét.
Elkezdte a saját hangulatát is figyelni az étrendje mellett. Több fermentált étel? Stabilabb energia. Néhány rostszegény nap? Visszakúszó ingerlékenység. Amikor prebiotikumokat, például galakto-oligoszacharidokat próbált, hetek alatt finom, de valós érzelmi stabilitást tapasztalt. Nem volt drámai, de tartós volt.
A stressz mint zavaró tényező szerepére is figyelt. Mindössze egy hét rossz alvás és nagy munkaterhelés után a bélrendszere megváltozott: székrekedés, sóvárgások, türelmetlenség. Nyilvánvalóvá vált, hogy a hangulat nemcsak a mikrobáktól függött – a mikrobák is reagáltak a hangulatra. Ez nem egyirányú kapcsolat volt, hanem párbeszéd.
Így szélesítette megközelítését. Továbbra is figyelte az olyan törzseket, mint a L. rhamnosus – amely állatmodellekben ígéretes GABA-moduláló hatást mutat – de nem csak kapszulákra támaszkodott. A teljes ökoszisztémára fókuszált: polifenolokra (bogyós gyümölcsök, kakaó), rezisztens keményítőkre (főtt–visszahűtött burgonya), cinkre és magnéziumra az idegi jelátvitelhez. A ritmust – étkezés, alvás, mozgás – gyógyszerként kezelte.
A legnagyobb felismerés? A diverzitás sokkal fontosabb volt, mint bármely egyetlen törzs. Egy ellenálló mikrobiális közösség volt az, ami átvitte őt a stresszes időszakokon, nem egy „varázsbaktérium”. Rendszeres szokásokkal – légzésgyakorlat étkezés előtt, reggeli napfény, napi fermentált zöldségek – olyan stabilitást talált, amit évek óta nem érzett.
Nem mámoros öröm volt, nem is érzelemmentes nyugalom. Egyensúly volt: olyan hangulat, amely képes volt elviselni az élet terheit. Már nem választotta külön a mentális és mikrobiális egészséget. Amikor valami nem stimmelt, első kérdése nem az volt, hogy „Mi baj van velem?”, hanem hogy „Mit adtam enni a mikrobáimnak ezen a héten?”
Jövő héten: „ 28. Immunöregedés” — hogyan öregszik az immunrendszerem.