A sejtjeimnek mikrobiális frissítésre volt szükségük
Évek óta érezte – azt az életébe beférkőző fáradtságot, amit semmilyen kávé nem tudott megoldani. A laborjai rendben voltak, az étrendje tiszta. De legbelül tudta, hogy valami nincs rendben. Ez nem egy bélrendszeri probléma volt. Nem igazán az öregedés. Valami sejtszintű. Ekkor kezdte összekötni a pontokat: a bélmikrobiota nem csupán az étel megemésztésével foglalkozott – a mitokondriális működését is alakította, ezeket az apró erőműveket minden egyes sejtben.
A tudomány megdöbbentő volt. Bizonyos bélmikrobák rövid láncú zsírsavakat (SCFA-kat), például vajsavat termelnek, amelyek szabályozzák a génexpressziót, energiával látják el a vastagbél sejtjeit, és még stimulálják a mitokondriális biogenezist is. Mások a táplálékból származó polifenolok feldolgozásában segítenek, bioaktív vegyületekké alakítva azokat, amelyek támogatják az oxidatív anyagcserét és az energiatermelést. Kiderült, hogy a bél nem csupán egy immunszerv volt – hanem egy bioenergetikai másodpilóta.
De a finomságokat is megtanulta. Nem minden mikrobiális metabolit barátságos. Ahogyan a vajsav fokozza a mitokondriumok hatékonyságát, úgy a túlzott hidrogén-szulfid ronthatja azt. A mikrobiális közösségek egyensúlya határozta meg, hogy a mitokondriumai támogatást kapnak-e – vagy szabotázst szenvednek. Nem arról volt szó, hogy hozzáad egyetlen „szuperélelmiszert” vagy egy „szupermikrobát”, hanem arról, hogy olyan diverzitást alakítson ki, amelyben a védő metabolitok kerülnek túlsúlyba.
Ehhez igazította a stratégiáját. Előnyben részesítette azokat az ételeket, amelyek egyszerre táplálták a mitokondriumokat és a mikrobákat: sötét bogyósokat, leveles zöldeket, kurkumát, omega–3-at, fermentált fokhagymát és legeltetett állatok máját. A kedvencét, amit néha megosztott Gazsival. Titokban hozzáadott olyan célzott tápanyagokat, mint a PQQ és a CoQ10 – amelyekről ismert, hogy támogatják a mitokondriális sűrűséget és az elektrontranszportot – és ezeket prebiotikumokkal és kefirrel párosította, hogy javítsa a felszívódást és a szinergiát.
Életmódbeli változtatások váltak elengedhetetlenné. Több napfény és reggeli séta, kevesebb kék fény sötétedés után. Korábbi lefekvés, mélyebb alvás és következetes Zóna 2 edzés – az a fajta alacsony intenzitású, zsíralapú terhelés, amelyről kimutatták, hogy növeli a mitokondriális sűrűséget anélkül, hogy kiégetné a stresszrendszereket. Abbahagyta a túledzést, és inkább energiatakarékosságra edzett, nem kimerülésre.
Heteken belül változást vett észre. Nem drámai lökést, hanem egyenletes zümmögést: stabilabb energiaszintet, tisztább reggeleket, csökkent sóvárgást. Az agyköde felszállt azokon a napokon, amikor hosszú, ritmikus kardiót végzett. A bélrendszere nem csupán emésztett – töltött. A mikrobái nem passzív szemlélők voltak – olyan metabolitokat termeltek, amelyek finomhangolták a sejtszintű motorjait.
Rájött, hogy ez nem gyors megoldás. A mitokondriális adaptációk időbe telnek, és a bél hosszú távú együttműködő, nem hétvégi vendég. De azzal, hogy mindkét rendszert egyszerre támogatta, már nem volt „alulterhelve”. Az UltraBiome ötlete ismét megfogalmazódott benne. Végre a gyökerénél kezdett újratöltődni, tartós alapokra építve.
Jövő héten: „Mennyire nem édes” — mesterséges édesítők, glükózkáosz és a mikrobióta visszavágása.